Avatar Aang legendája Forever

.

Történetünk  egy kitalált világban játszódik, ahol mindennek a négy elem egyensúlya ad erőt. A négy elemet persze az emberek képesek irányítani. (Már aki...) Ennek köszönhetően négy népre váltak szét. Egyetlen ember van, aki minden elemet képes irányítani, az Avatar.

Az Avatar mindig újjászületik, és mindig másik népnél.

Ahogy az az intro-ból kiderül, a négy nép békében élt, ameddig a tűz népe nem támadott. De támadtak, mert undok ganajgombócok. :P Egyedül az Avatar segíthetett volna (aki akkor épp a Tűz népéből származott, és Roku-nak hívták) de meghótt. Újjászületett, de a tűz népe (mivel tudta, hogy a levegőidomároknál lesz az új Avatar) lemészároltatta az összes levegőidomárt, mikor Aang (az avatar) még csak 12 éves volt. Ekkor még csak a levegőt tudta idomítani, menekülés közben beleesett a tengerbe, és majdnem meghalt, de bekerült az Avatar-állapotba (Világít a szeme, s az összes eddigi Avatar erejét és tudását megkapja) és lefagyasztotta magát, és az állatkáját, Appát. Így ült a hűtőben 100 évig, amikor Katara (Az uccsó déli vízidomárcsajszi :P) és Sokka megtalálták. És akkor kezdődik a buli!

100 év hűvös után Aang igencsak csodálkozik, hogy mi minden történt a világban. A tűz népe már eléggé elterjeszkedett, már csak két föld-város, Omashu és Ba Sing Se áll ellen, meg az északi víz-nép

Természetesen felkerekednek, hogy mestereket találjanak Aangnak.

Hogy nehogy egyszerű legyen a dolguk, a kitagadott tűz-herceg, Zuko kergeti őket, mert szentül hiszi, ha elkapja az Avatart, az apja, Ozai majd visszafogadja. Hogy neki se legyen egyszerű, őt meg a húga, Azula kergeti. És közben persze sok mindenkit megismernek. Boomie-t, a kicsit kerge, de remek föld-idomárt; Katara és Sokka nagymamájának volt szerelmét; néhány hippit(imádom őket XD); Toph-ot, a pici-de-erős földidomár lánykát (aki később a fémmel is minden probléma nélkül eljátszadozik.); egy eszelős víz-boszorkát (aki akarata ellenére is megtanítja Katarát a vér-idomításra) és még sok-sok embert.

Persze a tűz népe folyamatosan üldözi őket, és próbálják bevenni a még szabad városokat, ahol hőseink segítkeznek a védekezésben, Zuko háromszor legalább kitalálja, hogy ő-most-jó-ja-de-mégsem.... XD Azula beszerez magának egy elit csapatot, két leányzóból, Ty Lee-t és Mai-t, és persze hiába lesz mindenki egyre erősebb, fenáll a kérdés: Vajon Aang képes lesz-e megölni a Tűz Urát?

Ha még ez sem lenne elég, rengeteg szuper effekt van a rajzfilmben, látványosak a harcok, szépek a színek, és remek mozdulatokat alkalmaznak a szereplők.

És persze sok melléktörténet is van benne. (Mítikus szörnyikék, természet-istenek, a hold lelke stb.stb.)




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 3
Össz.: 8 313

Látogatottság növelés
Oldal: Történetavatar
Avatar Aang legendája Forever - © 2008 - 2024 - avatarkatara.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »